2014. január 1., szerda

Piskóta

Végre fotóztam egy sima piskótát is (ez volt a Karácsonyfa torta alapja), így készülhet a poszt arról, hogy készítem én a piskótát. A hozzávalókat 1 tojáshoz adom meg, annyival kell szorozni, ahány tojásból szeretnénk sütni. Nagyjából egy 18 cm-es formában 4 tojásos piskótát készítek, ha 3 lapba akarom vágni, 24 cm-esben 6 tojásost, 28 cm-esben 8 tojásost. 



Hozzávalók:

  • 1 db tojás,
  • 1 evőkanál kristálycukor,
  • 1 evőkanál finom liszt,
  • 1/2 mokkáskanál ecet,
  • 1 mokkáskanál étolaj.


Elkészítés:


  1. A tojásokat kettéválasztom. Vigyázni kell, hogy a fehérjéhez ne kerüljön a tojás sárgájából, mert akkor nem lehet felverni. A lisztet és a cukrot is kimérem. A piskótához soha nem teszek sütőport, mert attól lesz púpos. A tojások fehérjét egy keverőtálba teszem. A tortaforma alját papírral bélelem, ha a forma nem tapadásmentes bevonatú, akkor az oldalára is teszek papírt, ezt úgy egyszerű, ha vékonyan kivajazom, erre jól rátapad a papír. Ha a forma tapadásmentes bevonatú, akkor az oldalára nem teszek semmit. Vajat sem, mert akkor azon nem tud a megemelkedő tészta megtapadni. A sütőt előmelegítem 180 fokra. Légkeverés szerintem nem jó a piskótához.
  2. A tojások fehérjéhez hozzáadom az ecetet és elkezdem habbá verni. Amikor már majdnem kemény fokozatosan adagolom hozzá a cukrot és így verem teljesen keményre, majd a tojások sárgáját is hozzákeverem (a robotgépet nem állítom le közben!) egyenként. Egészen nagy levegős masszát kell kapnom.
  3. Ezután a lisztet apránként a hab tetejére szitálom (ez fontos, hogy levegős legyen), és egy lyukas fakanállal (vagy habverővel óvatosan) beleforgatom. A legvégén adom hozzá az olajat, úgy hogy a tál oldalán csurgatom bele, és elkeverem vigyázva, hogy a piskótatészta jó levegős maradjon.
  4. A tésztát a formába öntöm és az azóta bemelegedett sütőbe teszem. A piskótánál fontos, hogy a sütő ne legyen párás, és ne is nyitogassuk az ajtaját, mert a tészta összeesik. Azt szokták írni, hogy az első 20 percben ne nyissuk ki, de hát előfordul, hogy egy kicsi formában, vagy egy nagy tepsiben sütök lapos piskótát, az készen van 15-20 perc alatt. Egy 26-28 cm átmérőjű formában készülő 6-8 tojásos piskótának biztosan kell legalább 45 perc. Tűpróbával ellenőrzöm, hogy jól átsült-e.
  5. Amikor készen van, néhány percet a formában hagyom pihenni, majd rácsra fordítva (papírt lehúzva) hagyom teljesen kihűlni.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...