2012. december 9., vasárnap

Rosen torta - Blogkóstoló 6.

A hatodik blogkóstolóra (nekem első) Tortafüggő Marisz blogjáról kellett választanom valamit, amit elkészítek. Elég sokat tanakodtam, végül ezt a süteményt választottam. Volt sokkal egyszerűbb és rövidebb idő alatt elkészíthető recept is, mégis ez lett a nyerő, talán mert a kihívásnak megfelelően szerettem volna olyat választani, ami karácsonyra is tökéletes választás. 

Az eredeti receptben ezen a süteményen rózsaszínű máz van, de a karácsonyi hangulathoz szerintem jobban illik a csokoládé, ezért ennyit változtattam rajta és tettem rá ezüst cukorgyöngyöt.

A tésztából 10 lapot kellett sütni, amit meg is tettem, azzal nem volt probléma, de az összeállításnál kiderült, hogy a megadott hozzávalókból elkészített diókrém nagyon kevés, így az én süteményem "csak" 9 rétegű lett. És mivel ennyire kevés a krém, kellett két nap is hogy úgy-ahogy megpuhuljanak a lapok. 

Aki elkészíti annak ajánlom, hogy legalább másfélszeres adagot készítsen a krémből. 
Az eredeti recept lelőhelye: Rosen torta


Tészta hozzávalói:
  • 2 tojás
  • 2 kanál cukor
  • 4 deci tej
  • 10 deka vaj
  • csipet sütőpor
  • 65-70 deka liszt






A tojásokat a cukorral robotgépben kikeverem és fokozatosan hozzáadom a tejet és a vajat, majd a liszttel (nekem 75 dkg kellett hozzá) jól gyúrható tésztát készítek belőle. Az eredeti recept nem írja, de én pihentettem szobahőmérsékleten egy keveset, aztán 10 részre osztottam és egyenként vékonyra nyújtva (kb. 25x35 cm) sütőlapon (alápapírozva) megsütöttem. 200 fokon kb. 10-12 perc. Közben elkészítem a krémet.

Krém hozzávalói:
  • 2 deci tej
  • 15 deka cukor
  • 40-45 deka darált dió
  • 4 cs. vaníliás cukor
  • 22 deka vaj vagy margarin

A tejet felforralom a cukorral és vaníliás cukorral, majd ráöntöttem a darált dióra és jól elkevertem. Langyosra hűtöttem, belekevertem a puha vajat és megkentem a lapokat (9 lapot) majd két jókora könyvvel a tetején ment a hűtőbe egy éjszakára. Ezután a következő csokoládémázzal öntöttem le:

Csokoládémáz hozzávalói:
  • 6 evőkanál víz,
  • 6 evőkanál cukor,
  • 2 evőkanál kakaó,
  • 6 dkg vaj.

A vizet a cukorral felforralom, majd beleöntöm az átszitált kakaót és csomómentesre keverem. Leveszem a tűzről és simára keverem a vajjal. Amikor kezd sűrűsödni ráöntöm a süteményre és az egész mozgatásával oszlatom el, nem szabad késsel vagy bármi mással kenegetni. Így szép fényes marad. Ez a máz nem keményedik meg.







2 megjegyzés:

marisz57 írta...

Gratulálok Vea!
A választáshoz is és az elkészült süteményhez is! Nagyon szép lett a sütid és a csokis tetővel valóban karácsonyi hangulatú lett.
A krém mennyiségével nekem is problémám volt, de én arra gyanítottam, hogy rosszul osztottam el. De ha valaki el akarja készíteni, hallgasson rád, és másfél adag krémet csináljon.

Vea írta...

Köszönöm szépen. Mivel olvastam nálad, hogy szerinted rosszul osztottad, én már az első lapoknál elkezdtem spórolni a krémmel :) Legközelebb biztosan sokkal több krémet készítek hozzá :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...