2010. február 6., szombat

Citromtorta

A kisfiam kedvenc gyümölcse a citrom, ezért természetes, hogy a születésnapi tortája is citromos. Citromos a piskóta, a krém és természetesen a tejszínhab is.  A torta saját fejlesztés.




Hozzávalók: 

Piskótához:
  • 6 evőkanál porcukor, 
  • 6 db tojás, 
  • 3 evőkanál rétesliszt, 
  • 3 evőkanál finomliszt, 
  • 1 db citrom lereszelt héja 

A tojások fehérjét kemény habbá verjük a porcukrot fokozatosan adagolva hozzá. Ezután a tojások sárgáját egyenkét hozzáadjuk, közben folyamatosan keverjük. Keverjük bele a citromhéjat is. A lisztet apránként a krémre szitálva óvatos mozdulatokkal keverjük bele. 

Egy sütőpapírral kibélelt 24 cm-es formába öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 percig sütjük. Tűpróbát végzünk! 

Ha készen van a sütőt zárjuk le és a nyitott ajtó mellett pihentessük a piskótát 10 percig, majd még 10 percig a formában hűtsük miután kivettük a sütőből. Végül borítsuk rácsra és ha teljesen kihűlt vágjuk 3 lapra. 


Krémhez: 

  • 1/2 liter tej, 
  • 3 púpozott evőkanál liszt, 
  • 1 púpozott evőkanál kukoricakeményítő (ez is lehet liszt) 
  • 2 db citrom lereszelt héja 
  • 1 db citrom leve 
  • 20 dkg vaj 
  • 20 dkg porcukor 
  • 2 db tojás sárgája 

3 dl tejet felteszünk forrni, 2 dl tejet kikeverünk a liszttel és a keményítővel, majd a forró tejhez öntjük és besűrítjük. A tűzről levéve néhányszor megkeverve, hogy ne bőrösödjön, teljesen kihűtjük. 

A puha vajat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a citromok lereszelt héját és a citrom levét, végül a 2 db tojás sárgáját, és alaposan összekeverjük, majd a kihűlt krémhez adjuk és teljesen simára keverjük. 

A tortát ezzel a krémmel töltjük meg úgy, hogy kivül is vonjuk be vele. 


Díszítéshez: 

  • 2 dl tejszín, 
  • kevés citromlé (pár csepp) 
  • 2-3 kanál porcukor, 
  • 1 cs. habfixáló 
  • 1 db citrom 

A tejszínt a porcukorral és a habfixálóval meg a néhány csepp citromlével kemény habbá verjük, majd habzsákból kidíszítjük vele a tortát. Tetszés szerint citromkarikákkal (negyedekkel) díszítjük.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...