2011. február 15., kedd

Ismét díjat kaptam!


A díjat VERBENA&LEVENDULA -tól kaptam, nagyon szépen köszönöm. Igazán hálás vagyok érte. A szabályok szerint tovább kellene küldenem 7 általam kiválasztott blog tulajdonosának, de én most ezt nem fogom megtenni, mert úgy veszem észre, hogy az általam olvasott és szeretett blogokra több hete záporoznak a díjak. Ezért én most megkímélem őket, hogy újabb posztot legyenek kénytelenek írni arról, hogy újabb, immáron sokadik díjat kapják, és azt kinek küldik tovább, vagy hogy miért nem küldik tovább.

Így gondolatban ezért most az összes kedvenc blogom megkapja a díjat, mert megérdemlik. 

2011. február 13., vasárnap

Tejfölös csodabogár

Ezt a süteményt Andi Konyháján találtam. Nagyon megtetszett, hogy nagyon kevés munkával készül és kiderült, hogy nagyon finom is. Először az eredeti recept szerinti változatot készítettem el, de leírom hogyan, mert változtattam rajta.

Később megsütöttem színes tortadarával is, úgy még talán finomabb és szebb is lett a sütemény. Többször kipróbáltam úgy is, hogy gyümölcsöt szórok a tetejére és úgy sütöm meg. Készült meggyel és ananásszal is, de biztosan még kísérletezek vele.

Barna tortadarával

Színes tortadarával


Hozzávalók:


  • 20 dkg liszt,
  • 30 dkg kristálycukor,
  • 1 nagy doboz tejföl (375 grammos),
  • 2 db egész tojás,
  • 1 cs. sütőpor,
  • 10 dkg tortadara

2011. január 27., csütörtök

Díjat kaptam!!!



Íme a díj, amit Alíztól kaptam, és nagyon örülök neki.  Köszönöm szépen!





Útmutató:


- Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót.


- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.


- Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.

- Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.



És akiknek én nagy nagy szeretettel továbbadnám:

2011. január 23., vasárnap

Mágnás diós pite



Hozzávalók:

Tésztához:
  • 30 dkg liszt, 
  • 1 cs. sütőpor, 
  • 22 dkg vaj, 
  • 10 dkg cukor, 
  • 1 db tojás, 
  • 1 db citrom,

2010. december 31., péntek


ADJON AZ ISTEN

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét.
üres vékámba,
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne düljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet ?
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.
(Nagy László)

2010. december 24., péntek

Karácsonyi köszöntő


Dsida Jenő:

Itt van a szép karácsony

Itt van a szép, víg karácsony, 
Élünk dión, friss kalácson: 
mennyi fínom csemege! 
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága 
csillog-villog: csupa drága, 
szép mennyei üzenet: 
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek, 
kályha mellett körben ülnek, 
aranymese, áhitat 
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek 
és kántálva ráköszönnek 
a családra. Fura nép, 
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég 
a szemeken, a harangjáték 
szól, éjféli üzenet: 
Kis Jézuska született! 

2010. november 2., kedd

Kifőztük Karácsony - adománygyűjtő különszám



"A nyár folyamán a főzés alapanyagai, a zöldségek, gyümölcsök nagy része nem érett be, vagy csak sokkal kevesebb a megszokottnál. Mert ez az év, ez a nyár, nem a szokásos volt."

2010. szeptember 5., vasárnap

Tatu kifli by Limara

A recept természetesen Limarától való, melyet leírok, mert néhány helyen változtattam rajta. És más tölteléket raktam bele. A kiflik nagyon-nagyon finomak lettek, máskor is sütök és más töltelékkel is ki fogom próbálni. Másnap reggel is finom volt, puha maradt. Bár igaz, hogy egyetlen egy maradt csak reggelre.




Hozzávalók:

  • 2,5 dl tej,
  • 0,5 dl olaj,
  • 1,5 teáskanál só,
  • 20 dkg öregtészta,
  • 50 dkg BL 80-as liszt, (ehelyett én 30 dkg réteslisztet és 20 dkg simalisztet, valamint 1 teáskanálnyi sikért használtam),
  • 1 teáskanál cukor,
  • 1,5 dkg friss élesztő,
  • a töltelékhez: 1 kis fej vöröshagyma, 1 kevés vékonyra szelt bacon,
  • 1 db tojás lekenni,
  • kevés szezám- ill. lenmag megszórni.

2010. augusztus 20., péntek

Augusztus 20.

I.István szentté avatását és az új kenyeret ünnepeljük ezen a napon.


A kenyér természetesen Limara receptje alapján készült és készül azóta is folyamatosan.

2010. augusztus 6., péntek

Névnapi csokitorta



Ez a torta édesapám névnapjára készült. A lap egyszerű kakaós piskóta. A krémet maradék tejbegrízből készítettem, mivel kihűlve és alaposan besűrüsödve már nem kérte senki. Így viszont egy nagyon finom tortakrém lett belőle.
 A csokirózsák erre a tortára kerültek dísznek.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...