2013. május 26., vasárnap

Fekete-erdő torta

Ezt a tortát ajándékba készítettem, és mivel nem aznap fogyasztották, a tejszínkrém helyett főzött krémet tettem bele. És pont emiatt nincs is kép szeletről, pedig a főzött mascarponés krém és a meggyes krém váltakozva körbe-körbe lett betöltve. Biztosan jól mutatott. 

Hozzávalók:

  • A piskótához: 6 db tojás,
  • 6 evőkanál cukor,
  • vanília,
  • 5 evőkanál liszt,
  • 2 evőkanál kakaó
Meggyes töltelékhez:

  • 2 üveg meggybefőtt (a levéből kell 5 dl) és tegyünk félre a meggyből a díszítéshez
  • 6,5 dkg étkezési keményítő (kukorica),
  • ízlés szerint cukor és fahéj,
Mascarponés főzött krém:

  • 1/2 l tej,
  • 4 evőkanál liszt,
  • 25 dkg mascarpone,
  • 20 dkg porcukor,
  • vanília


Szirup a lapok locsolásához:

  • 1 dl víz,
  • kb. 10 dkg cukor,
  • ízlés szerint rum.


Díszítéshez:

  • 1,5-2 dl tejszín,
  • 1 cs.habfixáló,
  • ostyarúd,
  • csokoládé (kb. 3-4 dkg)


Elkészítés:

  • A piskótát 24-cm-es tortaformában sütöttem meg, majd kihűlés után három lapba vágtam.
  • A meggyes töltelékhez a meggy levét (5 dl) kikevertem a keményítővel (6,5 dkg), hozzáadtam a cukrot és a fahéjat, majd tűzre téve besűrítettem, belekevertem a meggyet és kihűtöttem.
  • A mascarponés krémhez, a tejet és a lisztet simára kevertem és tűzre téve sűrűre főztem, majd azt is kihűtöttem. A mascarponét kikevertem a cukorral és vaníliával, majd a kihűlt főzött krémmel is elkevertem.




  • A vízből és cukorból szirupot főztem majd hozzáadtam a rumot, olyan 2 evőkanálnyit, majd ezt is kihűtöttem.
  • A meggyes tölteléket és a mascarponés krémet is habzsákba szedtem és a sziruppal meglocsolt piskóta lapokra felváltva körbe-körbe rányomtam őket. A harmadik lapot csak a fehér krémmel kentem meg, és az oldalát is bevontam vele. Körbe raktam az ostyarudakkal és rákötöttem a szalagot.
  • A torta szélét a tejszínhabbal és a maradék meggyszemekkel díszítettem a közepére krumplihámozóval faragtam a csokoládét.

2 megjegyzés:

Gabriella írta...

De szép, és milyen finom lehet... :)

Vea írta...

Gabriella! Köszönöm. A maradék hozzávalókból készítettem desszertet, csak azt tudtuk megkóstolni. Igen, nagyon finom volt. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...