2013. április 5., péntek

Rakott piskóta

Ez egy nagyon egyszerű és gyors desszert. Készítettem egy magas piskótát viszonylag kis tortaformában, azt négy lapra vágtam és egyszerűen meglocsoltam a megfőzött, még forró pudinggal. Kihűlés után tejszínhabbal díszítettem.



Hozzávalók:
  • 6 db tojás,
  • 6 evőkanál liszt,
  • 6 evőkanál cukor,
  • 1 liter tej,
  • 2 cs. főzős pudingpor (különböző ízű), nálam vaníliás és csokoládés,
  • 8 evőkanál cukor,
  • díszítéshez: 2 dl habtejszín, kevés porcukor, tortadara


Elkészítés:

Először a piskótát sütöttem meg 6 tojásból egy 18 cm átmérőjű tortaformában, melynek az oldalát sütőpapírral kibéleltem, úgy hogy túl lógjon annak szélénél. Így egy elég magas kis piskótát sikerült sütni, amit aztán kihűlés után négyfelé vágtam. 
A pudingokat a tejjel és cukorral külön-külön megfőztem. A piskóta első lapját egy tálba tettem, ráöntöttem az első puding felét még forrón, belenyomtam a második lapot és ezt beborítottam a puding másik felével. A harmadik lapot belenyomtam, majd elkészítettem a második adag pudingot és azt is még forrón rétegeztem a piskótával. Amikor az egész kihűlt tejszínhabbal és tortadarával díszítettem.


 
 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...